Immáron már Penangon vagyunk, mely utunk utolsó előtti állomása, ámde tartozom még egy kis beszámolóval Angkorról, hogy a képek mellé némi sztori is legyen. Vigyázat, nem sikerült túl rövidre, vagyis éppen pont olyan hosszúra, mint egy Borneo - Penang repülőút, tehát nasi, üdítő (vagy inkább egy sör, kinek kinek igény és lehetősége szerint) bekészít, nagy levegő, és hajrá!

Angkor, illetve az itt eltöltendő három nap programjának részletes kidolgozása az én feladatom volt. Nem kellett túlságosan sok utánjárás ahhoz, hogy megtudjam, ez DK Ázsia egyik, ha nem a legfőbb turistalátványossága, ahol évente kétmillió látogató fordul meg, igencsak fontos tehát, hogy mit, mikor és hogyan akarunk megnézni, hacsak nem akarunk lépten nyomon bunkó és bamba csíkszemű hordákba botlani. Igyekeztem tehát úgy összerakni a programot, hogy a bevett útvonalakat éppen fordított irányban járjuk körül, vagyis ott kezdjünk, ahol a túrák általában végződnek, ott legyünk reggel, ahol mindenki más általában este, és így a ’forgalommal’ szemben haladva próbáljuk lehetőség szerint elkerülni a tömeget. Ez végül többé kevésbé sikerült is, a legnagyobb, legfőbb látványosságnak számító templomok kivételével ha nem is teljesen egyedül voltunk - ez Angkorban valószínűleg lehetetlen -, de legalább nem kellett minduntalan másokat kerülgetni.

A történelmi háttérre itt és most nem térnék ki, egyrészt reggelig sorolhatnám a különböző királyokat, ki, mikor és mit épített, ami elég unalmas is lenne, másrészt pedig akit érdekel, az úgyis utánanéz. Következzen inkább itt egy kis összefoglaló a személyes élményeinkről, mit és hogyan is láttunk.

A kikötő és a város közti távolságot a túlterhelt tuk-tukkal kb háromnegyed óra alatt sikerül abszolválnunk. Itt a környék észrevehetően sokkal rendezettebb mint Phnom Penh volt, látható a gazdag(abb)ság. Persze ez erősen viszonylagos csupán, azért itt is elég nagy a rumli (az idézetért ezúton is köszönet Pó Apónak), de a turizmus erősen érezteti hatását. A szállodánk kissé kijjebb esik a városból, a Phnom Penh felé vezető országos főútról nyíló egyik kisebb mellékutcácskában található. A környék erősen lepukkant, de a kis hotel mint valami oázis, kellemes kert tele növényekkel, medence, minden ami a kényelemhez szükséges, és mindez 25 dollárért, per szoba. Welcome drinkkel és frissítő kendőkkel várnak, ez most igencsak jól esik. Gyors becsekkolás, mártózunk egyet a medencében is, majd bevitetjük magunk a városba a szálloda ingyenes tuk-tukjával.

Az old marketnél szállunk ki, kezünkben a még otthon kinyomtatott, részletes itinerrel, melyik nap, melyik templom, milyen sorrendben, erre a konkrét tervre tervezünk egy tuk-tukost szerződtetni az elkövetkező három napra. Valamint még ma estére is, lévén megnéznénk a naplementét a Phnom Bakhengről. Tuk-tukost találni Siem Reap-ben nem tartozik a túlságosan nehéz feladatok közé, gyakorlatilag lépésenként leszólít egy, hogy ugyan nincs-e szükséged éppen a szolgálataira. Belőjük magunknak a célt, mely 50 dollár a három napra, plusz a mai este, és Ával munkához látunk. Az elsővel nem sikerül megegyezésre jutnunk, de semmi probléma, a túlkínálat nekünk kedvez, így a másodikkal rövid alku után már meg is köttetik az üzlet, nagyságrendileg a megérkezésünktől számított összesen öt és fél perc alatt. A gyors biznisz azt jelenti, hogy még mindig nem értük el a break even pontot, lehetett volna még lejjebb is nyomni ezt, de azért ne zsákmányoljuk ki teljesen őket, 50 dollár, több mint három napra, 4 főnek fair enoungh. Ahogy számolgattuk, ebből úgy nagyjából 35 az ő tiszta profitja, ami egy olyan országban, ahol a napi átlagkereset csupán néhány dollár, azért nem olyan rossz dolog neki sem. Nameg persze nekünk sem. Egyébként pedig kezdjük kitapasztalni hogy hol is van itt az áruknak és szolgáltatásoknak az értéke. Egészen pontosan ott, annál az árnál, ahol amikor hátat fordítasz, és indulsz, már nem kiabál utánad hogy ok, ok ;o)

Elindulunk tehát a Phnom Bakheng felé, útközben megvesszük a három napra szóló, fényképes belépőket a főbejáratnál. A templom bejáratánál már iszonyat tömeg, rengeteg tuk-tuk és mindenféle egyéb jármű, valamint a hegyre felfelé igyekvő emberek áradata. Sejtettük hogy itt ilyenkor elég sokan lesznek, ez számít a legfrekventáltabb helynek a naplemente megtekintése céljából, de erre azért talán még én sem számítottam. Felmászunk a hegyre, de a templomba már nem engednek be, lévén nem vagyunk megfelelően öltözve. Rajtam ujjatlan póló, Kn is trikó, kisszoknya, úgy látszik ez egy templomba akkor sem megfelelő, ha az már csak rom. E&Á felmennek, ők ezúttal nem estek ebbe a hibába, mi pedig keresünk egy helyet a templom előtt. Nemsokára azonban ismét csatlakoznak hozzánk, fent elviselhetetlen a tömeg, és a fáktól egyébként sem látni túl sokat. A nap pedig egy jót röhög, és szépen belebukik a látóhatárt teljesen beborító párába, még jóval a horizont felett. Semmi flash tehát, semmi érdekes fényhatás, színes felhők, vagy bármi más, ami miatt egy naplemente naplemente. Hazafelé a városba vitetjük magunkat, megbeszéljük a másnap reggeli kezdést, vacsora, majd haza.

Az első nap tuk-tukosunk a megbeszélt időben vár, ma nagyjából az úgynevezett kis körön haladunk visszafelé. Először kisebb és kevésbé ép templomokat látunk, fokozatosan haladunk a nagyobb és jobb állapotúak felé, majd Angkor Wattal zárjuk a napot. A sorrend több szempontból is megfelelő választásnak bizonyul, Angkor Wat után valószínűleg már kevésbé tudnánk értékelni a kisebb és rosszabb állapotú templomokat. Mindenhol árusok hada vár, és rohan meg, amint kiszállunk a tuk-tukból, árulnak mindenfélét amire a turistának szüksége lehet, és persze azt is amire nem. Időnként azért hasznosnak tud bizonyulni a jelenlétük, például amikor kilépünk egy nagyobb templomból, amiben több időt töltöttünk, és a 35 fokos melegben igencsak szomjazunk, na ilyenkor igencsak jól tud jönni egy üveg jégbe hűtött!!! víz, vagy egy doboz remek Angkor – merthogy itt még a sört is így hívják. És persze a meghámozott, felvágott ananász sem olyan rossz, amit egy dollár per darabról indítanak, de ha ezt sokallod, akkor kettőt is adnak ennyiért, csak vedd meg. Ez aztán az igazi biznisz, terem itt mindenfelé csak úgy, csak le kell szedni, az elkészítés pedig max két percet vesz igénybe, amint azt dokumentáljuk is.

Végigjárjuk tehát a mára tervezett templomokat, és csak ámulunk és bámulunk, hogyan tudtak ilyen hihetetlen dolgokat létrehozni az akkori technikával. Minden egyes templomban van valami különleges, amiért érdemes megnézni. A nap első felében végigjárunk 7-8 kisebb romot, a második felét pedig Angkor Wat-ra szánjuk, hisz nem véletlen ez az egyik legfőbb látványosság itt.

Angkor Wat a világ legnagyobb vallási célú építménye, jelentése várostemplom. Teljes területe 202 hektár, méretei elképesztőek. Itt is, mint mindenhol csak a kőből készült építmények maradtak fent, mint maga a templom, a városfal, a töltésutak, és még néhány egyéb, a templomhoz valamilyen úton módon kapcsolódó építmény. A lakóházak, de még a királyi palota is fából készült, ezeknek már nyoma sincs. Úgy három-négy órát tölthetünk itt, szépen akkurátusan körbejárunk és megnézünk mindent a könyvünk szerinti sorrendben, felmászunk a templomba, majd végignézzük a galériákat, vagyis a külső falakba faragott domborműveket. A faragások részletessége elképesztő, grandiózus csatajelenetek, mitológiai alakok, istenek és démonok, a legapróbb részletességgel kidolgozva, a könyvünkben pedig a sztorik, minden egyes galéria mit ábrázol, tehát nagyjából értelmezni is tudjuk amit látunk, és lelkesen keresgetjük a különböző kiemelt alakokat, ami nem kis feladat a 100 méter hosszú, hihetetlen aprólékossággal kidolgozott jeleneteken.

Mire mindent végignézünk, lassan itt az újabb naplemente, de ezt, okulva a tegnapi napból ezúttal nem várjuk meg, inkább visszahúzunk a városba, vacsora, majd irány haza, fárasztó napunk volt, több mint 8 órán keresztül jártuk a templomokat.

Második nap reggel ismét 9re beszéljük meg a találkozót, ha már tegnap így bevált és belefért minden amit terveztünk. Ezúttal késünk vagy negyed órát, de a tuktukker türelmesen vár. A fazon egyébként hihetetlen forma, helyi szinten viszonylag elfogadhatóan beszél angolul, és hatalmasakat röhög a saját poénjain, miközben a vállunkat csapkodja. Egyfolytában apszaratánccal egybekötött büfévacsorára próbál minket rávenni, úgy is mint helyi érdekű kultúrműsor. Nem mehetünk el úgy hogy ezt nem láttuk, mondja ő. Dehogyisnem mehetünk, gondolom én, láttunk már ilyesmit Thaiföldön is, Balin is, kb olyasmi ez mint amikor otthon a turistákat beterelik valami néptáncelőadásra, miközben falatozhatnak kedvükre, egyszer pont elég, ergo nem annyira érezzük kihagyhatatlannak. E&Á azonban hajlik a dologra, bár gyaníthatóan nem annyira a kulturális érték, mint a korlátlan kaja és pialehetőség miatt ;o) Hosszas alkudozás veszi tehát kezdetét, melyet Á mesterfokon űz, a tuktukkernek nem sok esélye van. Hogy gyorsan lelőjem a poént, az üzlet végül meg is köttetett, méghozzá úgy hogy mindenki jól járt, de a legjobban talán mi, hogy nem mentünk el rá ;o)

Ma tehát a nagy kör van soron, szintén visszafelé haladva. Ez nagy templomokból és templomvárosokból áll, a végére pedig Angkor Thom-ot hagyjuk, mind közül a legnagyobbat, ez az ahol anno háromnegyed millió ember élt. A Ta Prohm-mal kezdünk, ez Angkor Wat mellett az egyik legnagyobb látványosság, mégpedig mert többé kevésbé meghagyták abban az állapotban ahogy anno megtalálták, vagyis a dzsungel által benőve. Valóban rendkívül hangulatos, ahogy a hatalmas, égig érő fák a kövek közül nőnek ki, a gyökerek vízesés módjára folynak le a falakon - hű de költői voltam. A belső területe mintegy labirintus, sokáig lehet bolyongani a különböző folyosókon és tereken. Eddig talán ez tetszik a legjobban.

Ezután félreesőbb templomok következnek a nagy körön, itt alig van turista, azok is inkább egyéni utazók mint mi is, szervezett turistát ide nem nagyon hoznak, nem fér bele a röpke egy, maximum két napjukba, nekünk tehát kihagyhatatlan. Óriási templomokat látunk, kezdjük érteni, hogy mibe is rokkant bele anno ez a hatalmas birodalom, ezt már nem lehetett bírni se pénzzel, se emberrel.

A nap végén pedig következik Angkor Thom, illetve az itt található két templom-hegy, valamint a Bayon, a birodalom központi temploma, melynek minden tornyát a négy égtáj felé néző, mosolygó arcok borítják. Ennek a falait is galériák díszítik, aprólékosságuk Angkor Wat-éval vetekszik, tüzetesen végignézzük tehát ezeket is, vízi csatajelenet, ahol a vízbe esett halottakat krokodilok falják fel, a khmer seregek felvonulása a kor ’tankjaival’, a harci elefántokkal megerősítve, és hasonló elképesztő dolgok, megint csak olyan részletességgel, amit rajzolni sem könnyű, nemhogy kőbe faragni.

Megint késő délutánra jár mire végzünk, a parkolóban már csak egy-két tuk-tuk lézeng, de ezúttal is sikeresen megnéztünk mindent amit terveztünk, irány haza, a medence még nyitva, jól fog esni egy kis felfrissülés, mielőtt még bemennénk a városba vacsorázni.

A harmadik napunkra egy nagyobb túrát terveztünk, a várostól mintegy hatvan kilométerre található egy kis folyó, a Kbal Spean, vagyis az ezer linga folyója (ezt tehát csak nem hagyhatjuk ki), medrében faragott sziklákkal, valamint a Bantay Srei, egy különlegességnek számító, rózsaszín homokkőből épült templom, illetve visszafelé az eddig még kimaradt három nagyobb rom.

A jól bevált 9 órakor tehát kezdetét veszi a mintegy másfél órás út, ennyibe kerül tuk-tukkal leküzdeni ezt a távot. A kis folyóig egy könnyed másfél kilométeres túra vezet át az erdőben, a sok templom után kifejezetten jól esik egy kissé más típusú látnivaló. A folyó kellemesen hűvös, a sziklafaragások jópofák, és a végén egy kis vízesés is van, lábat lehűteni tökéletes. A Bantay Srei is gyönyörű, valóban kár lett volna kihagyni, egyes faragásai rendkívül jó állapotban maradtak meg, ez is elképesztő részletességgel ábrázol különböző hindu mitológiai alakokat. És itt találkozunk kifelé a legszörnyűbb koldussal, aki Á szerint úgy nézett ki, mint aki taposóaknára lépett, majd ebolás lett, és eredetileg is dawn kóros volt (ezt így kell írni?). Még jó hogy csak a szemem sarkából láttam, midőn rám támadt sörvásárlás közben, aztán pedig az árnyékát követve fordultam mindig úgy, hogy éppen mögöttem legyen, mert ha egy ilyet premier plánban látok, hát biztos rémálmaim lesznek, legendásan nem bírom az ilyen szörnyű dolgok látványát. Koldusból egyébként meglepően kevés volt, legalábbis én az előzetes infoim alapján sokkal többre számítottam, inkább mindenki eladni próbál valamit. Ez azért mégiscsak sokkal szimpatikusabb.

Megnézzük tehát még a maradék három romot, egy citadellát, valamint két templom-hegyet, mielőtt elbúcsúznánk Angkortól. Hihetetlen, de még a harmadik nap végén is lehet úját látni, valóban mindenhol van valami ami miatt más mint a többi, és ami miatt még ez is érdekes, és ahogy a többieken látom (vagy látni vélem?), nagyjából ők is hasonlóan gondolkodnak. Az utolsó két templomban azért már K és E inkább csak ülnek és beszélgetnek, amíg Á és én ezeket is tüzetesen végignézzük, megkeresve minden egyes részletet, amire a könyvünk kitér.

A nap végén ezúttal is a szállásra vitetjük magunk, mi célba vesszük a medencét, E&Á pedig a fentebb már említett kultúrestet. Elbúcsúzunk a tuktukkertől, becsülettel végigfuvarozott minket a teljes programon, bőven rászolgált egy kis borravalóra, aminek úgy megörül, hogy szó szerint ugrándozni kezd, és sorban mindegyikünk nyakába ugrik. Mi pedig örülünk hogy örül, kedveltük a csókát.

És hogy ti is örüljetek, most már befejezem, aki eddig eljutott, igazán megérdemli hogy abbahagyhassa végre ;o)