Akkor most következzék itt a szokásos rövid kis eszmefuttatás, mely megpróbál rávilágítani egy kicsit a hátterére, hogy miért is és hogyan is esett a választásunk idén arra, amire éppen esett. Szokásos, mert már tavaly is írtam egy ilyet, bár az némileg talán több magyarázatra szorult. Ez most nem annyira, nade majd meglátjuk.

De hogy ne is nagyon szaporítsam a szót, pláne ne feleslegesen, kezdjük rögtön Kambodzsával. Aki akár csak egyetlen egyszer is elvetődött már a világnak erre a bizonyos, Dél-Kelet-Ázsiának nevezett részére, egészen bizonyosan hallott már Angkorról. De aki eddig még soha, nagy eséllyel az is. Angkor talán csak azért nem tartozott az ókori világ hét csodája közé, mert az ókori világ egészen egyszerűen nem ismerte. Legalábbis az ókori világnak az a része, amelyet mi itt, Európában ókori világként ismerünk. Pedig az angkori civilizáció, vagy másnéven a Khmer Birodalom egészen megdöbbentő volt. Ahelyett, hogy nagyon belemennék a részletekbe, csak egy röpke adat: a XII. században, Angkor fénykorában a városban 750.000 ember élt. Ugyanebben az időben, a 'mi világunk' akkori legnagyobb metropoliszában, Londonban mindössze 45.000. Egy szó mint száz, ez egy olyan csodája a világnak, amit mindenképpen látni kell, és mivel mindeddig valahogy még mindig kimaradt, hát itt a legfőbb ideje hogy végre bepótoljuk. Bővebb magyarázatra ez a rész nem is nagyon szorul.

...és ha már amúgyis Kambodzsában járunk, akkor K javaslatára semmiképp se hagyjuk ki a fővárost, valamint a közelmúlt, vagyis Pol Pot és vörös khmereknek nevezett bűnbandája garázdálkodásának emlékeit, bármennyire is sokkoló lesz látni.

Kambodzsa tehát alaposan alátámasztva, nézzük akkor Malajziát. Itt egyszer már jártunk, nem is olyan régen, szép is volt, jó is volt, bár ez még mind nem lenne elég ahhoz hogy visszamenjünk, de csak azért nem, mert annyi de annyi helyen nem jártunk még, az ilyesmire fordítható idő pedig sajnálatosan korlátozott. És íme, itt is van ilyen hely, mármint ahol még nem, mégpedig elsősorban Borneo, így hát ugyanoda is megyünk, mármint legalábbis ország tekintetében, nameg nem is, merthogy a múltkor pont nem ott voltunk ahová most megyünk.

Borneo pedig éppenséggel azért, merthogy ott dzsungel van. Méghozzá jó sok dzsungel, szuper kis nemzeti parkokkal, amikben különösen szuper dolog túrázgatni. Főképpen pedig akkor, amikor itthon éppen minden szürke, és zöld színt maximum a szobanövényeken látni. Ilyesmi helyeken, vagyis hardcore esőerdőben egy ideje már nem volt alkalmunk megfordulni, pedig a tavalyi fülöp-szigeteki túra alkalmával feltúrtuk a netet hogy arrafelé hol is lehetne ilyesmit, de végül sem találtunk. Na akkor határoztuk el, hogy idén ezt mindenképpen megejtjük, éspediglen éppen Borneon, mert a régiónak ebben a szegletében pont nem olyan nehéz ilyesmit találni.

És ha már Malajzia, hát akkor a túra végén esedékes és szokásos tengerparti döglést is próbáljuk meg a környéken megejteni, már csak hatékonysági szempontok miatt is - na ez mondjuk pont nem annyira sikerült, magyarázatként lásd a térképet a korábbi bejegyzésben. De ha már így alakult, akkor útközben nézzük még meg Penangot is, merthogy éppen útba esik, bármennyire is nem úgy tűnik a fentebb már hivatkozott lenti térképből, de az ország keleti partja, valamint Borneo közti közvetlen légi-, illetve bármilyen egyéb összeköttetés hiánya miatt mégis.

Ami pedig újítás az eddigiekhez képest, hogy jól megszokott, ámde annál kisebb csapatunkhoz ezúttal csatlakozik E&Á is, s a létszám máris duplájára nőtt.

Welcome on board tehát, kezdődjön a Békaugrás hadművelet, mellyel neves elődünkkel ellentétben mi nem szabadítunk fel senkit és semmit, maximum a saját jókedvünket. Mindenkinek jó szórakozást kívánunk az elkövetkező bő három hétben ;o)